Már a biztonsági öv is mesterséges intelligenciát használ – újra feltalálta saját találmányát a Volvo
1959-ben is ők voltak, akik először használták a hárompontos biztonsági övet.
1959-ben is ők voltak, akik először használták a hárompontos biztonsági övet.
Rövid idő alatt rengeteg videó került fel a TikTokra és az Instagramra, melyek készítői ugyanazt tanácsolják a hosszú repülőúton történő alvással kapcsolatban. Az ötletük sokkal veszélyesebb, mint amilyennek elsőre látszik.
Jó okkal, ugyanis ez talán a legfontosabb passzív biztonsági eszköz.
Azt ellenőrizék, ki nem használ biztonsági övet.
Egy hét ellenőrzés eredménye.
Most különösen érdemes egy fontos mozdulatról nem megfeledkezni az autókban.
Jobb, ha a terhes nők nem módosítják a biztonsági övet – ezt mutatja egy német teszt.
A rendőrök azt ajánlják, hogy aki nem bírja bekötni magát, inkább használja a közösségi közlekedést.
Az autóban, amelyből kirepült, biztonsági öv sem volt.
Igen hatékonynak is tűnnek a mesterséges intelligenciával felturbózott kamerák, amiket az Egyesült Királyságban már alkalmaznak.
A rendőrség adatai szerint nemhogy magukat nem kötik be a sofőrök, de sokan még a velük utazó gyerekek biztonságára sem figyelnek.
Öt gyerek sérült meg fél nap alatt autóbalesetekben.
Egy érdekes, ám kissé homályos szabadalom mentén újítaná meg az évtizedek óta változatlan biztonsági övet az Apple.
Persze csak a balesetmegelőzési kampány kisfilmjében.
Bár közel ötven éve kötelező Magyarországon a biztonsági övet használni, 2022-ben is kétezren sérültek meg autókban, akik nem csatolták be.
A gyerekülések és motorosok esetén a bukósisakok használatát is figyelik majd egy közös európai akció részeként.
Meglepő módon mindez végeredményben energiaspóroláshoz vezethet.
A nő jelenleg is az életéért küzd.
Legalább száz font bírság jár érte.